Egyéb

az új navym

nos, az obag szerelem nem múlik. volt egy kis (több hónapos) szünet, de aztán most, hogy a színeimmel kezdek tisztába jönni (sok éves tervezgetés és vágyakozás után eljutottam színtanácsadásra) a stílusom is szélsőségeket kezd felvenni (a kialvatlan fésületlen rohanó anyukától a fullra tömött hátizsákkal buszra rohanó dolgozó anyukán keresztül a boltba leugrani ebben is lehet anyuka és a gyüliben úgyse szólnak meg soha anyuka – bocsánat, az anyuka nem a stílus elnevezése, hanem hogy az eddigi igénytelenségem helyett most a gyerekekre és a háztartásra fogom a szedettvedettségem)

Szóval, elbizonytalanodtam obag ügyben, meg hát a fogyasztói láz erőt vett rajtam, aztán most megint a praktikum és hatékonyság jegyében örömmel tértem vissza ehhez a hóborthoz. Mert be kell vallanom, megszerettem a táskákat.

Sikerül lassan két olyan szettet összeraknom, ami jól beleillik az újonnan kialakuló gardróbomba, mivel alapszínek (na persze a sabbiát is azért választottam, de hát közben kiderült, hogy a bézsdrappbarnakeki kombók miatt néztem ki zombiként)

Bemutatom az új navymet, amit lehet tengerészkéknek, univerzális kéknek, vagy csak simán sötétkéknek nevezni, jól illik sokmindenhez (értsd ezalatt, a farmerhez).

sikerült szürke fület és belsőt is lőnöm hozzá, úgyhogy már nem bánom, hogy rajtam maradt ez a szürke gallér (emlékszem, igencsak mérges voltam arra a megrendelőre, mert száleldolgozás előtt mondta le a megrendelést) – de jó lesz nekem, ha kezdődik a tanév:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.